A hazai Forma–1-rajongók számára a szabolcsi származású Mészáros Sándor jól ismert: több mint két évtizede követi testközelből a száguldó cirkuszt, riporterként, szakértőként és kérlelhetetlen újságíróként. Minden paddockban megtalálhatjuk, ráadásul a versenyzők közelében, és ennek köszönhetően olyan történeteket hoz haza, amelyeket máshonnan aligha hallhatnánk. Vele beszélgettünk pályafutásáról, a sportág kulisszatitkairól, valamint arról, hogyan változott meg a Forma–1 világa az elmúlt évtizedekben – és mit jelent számára, hogy magyar újságíróként ennyire meghatározó szerepet tölthet be a nemzetközi porondon.
Hogyan emlékszik vissza az első Forma–1-es futamára újságíróként?
A 2006-os, örökké emlékezetes Magyar Nagydíj volt az első versenyem akkreditált újságíróként. Korábban néhányszor vendégként már jártam a paddockban, így elsősorban a munkavégzés rendszere volt újdonság számomra, de nagyon szerencsés voltam, mert lapunk, az Autósport és Formula Magazin főszerkesztője elmagyarázta, hogyan működnek a dolgok. Varázslatos élmény volt, de mindvégig ott volt a fejemben, hogy tanulni jöttem ide, rajongásnak helye nincs.
Mit tart a legnagyobb szakmai sikerének a paddockban töltött évek alatt?
Az egyik biztosan az, hogy az FIA felvett az állandó akkreditáltak gárdájába, mert az munka elismerésének fontos jele volt.
Nagyon büszke vagyok azokra a sztorikra és interjúkra is, amelyek portálunkról, a Formula.hu-ról indulva megjárták a világsajtót. A mi kis kollektívánk szakmai elkötelezettségét és hitelességét mutatja, hogy időről időre hivatkoznak ránk
a legnagyobb orgánumok felületein, ami nagy öröm, mert ezzel talán öregbítjük a magyar sportsajtó hírnevét is.
Milyen volt először interjút készíteni egy pilótával, csapatvezetővel, tulajdonossal, világbajnokkal vagy a sportág irányítóival?
Nehéz elfelejteni az első igazi interjúkat megelőző stresszt, izgatottságot, a készülődés különleges pillanatait. Azóta persze bőven van tapasztalat, de az ilyen alkalmak varázsa továbbra is megvan, hiszen „egy az egyben” interjúk esetén az alany figyelme teljes egészében a miénk és ebből csodás dolgokat lehet kihozni.
Mennyire változott meg az újságírók helyzete és mozgástere a Forma–1-ben az elmúlt két évtizedben?
Az Ecclestone-korszakban sokkal nehezebb volt bekerülni a körforgásba, manapság talán egyszerűbb, önmagad elfogadtatása viszont továbbra sem könnyű. Míg a múltban az, aki bekerült, akár egy egész életpályát is el tudott tölteni az F1-ben, addigra mostanában meglehetősen nagy a rotálódás, ráadásul a múlthoz képest manapság szponzorokra sem nagyon lehet alapozni, ami nehezíti a jövés-menést. Maradjunk annyiban, akkor is megvoltak az újságírói munka kihívásai és ma is megvannak…
Lehet-e kedvenc versenyzője egy F1-es újságírónak?
Aki objektív munkára törekszik, annak szerintem nem lehet kedvenc versenyzője. A legtöbb esetben a rajongói lelkesedés hozza az embereket erre a pályára, de mire „ideérünk”, ezt így vagy úgy, de magunk mögött hagyjuk.
Mitől különleges magyar szemszögből tudósítani a Forma–1-ről?
Csapatunk nincs az F1-ben, Baumgartner Zsolt óta sajnos versenyzőnk sem, ami roppant sajnálatos, bizonyos tekintetben komoly hátrány is, ugyanakkor ennek köszönhetően talán nagyobb az alkotói szabadságunk, hiszen nem kötött pályán kell mozognunk. Azon nemzetek újságíróinak, akik képviseltetve vannak a mezőnyben, nyilván elsősorban a sajátjaikra kell összpontosítaniuk, még akkor is, ha más területen mondjuk nagyobb sztori van kibontakozóban.
Ami óriási segítség nekünk, az a Magyar Nagydíj, amely a versenynaptár egyik legkedveltebb futama és amire nagyon büszkének kell lennünk.
Csak élményekkel vagy áldozatokkal is jár a rengeteg utazás?
Élményekkel és áldozatokkal is jár az utazó tudósítók élete. Eljutunk olyan helyekre, amelyekről sokszor álmodtunk, találkozhatunk és néha ismeretséget, barátságokat köthetünk gyerekkori hőseinkkel. A naptár viszont már-már elviselhetetlenül sűrű, komoly kompromisszumokat kell kötnünk az életünk minden területén. Két éve magam is apa vagyok, a kislányom és a feleségem nagyon tudnak hiányozni.
Milyen kulisszatitkot oszthat meg, amit csak a helyszínen tapasztalhat meg egy újságíró?
Hiába lett nyitottabb a múlthoz képest, az F1 még mindig roppant zárt világ, ezért az egyik legjobb, leghasznosabb része ennek a munkának, hogy látjuk a színfalak mögött az emberi oldalt is.
A külvilágból nézve az emberben kialakul egy bizonyos kép akár a főszereplőkről, akár egyes ügyekről, történésekről, amelyek az események sűrűjéből, testközelből nézve néha teljesen máshogy festenek.
Ön szerint merre tart a sportág jövője – technikailag és üzletileg?
Üzletileg soha nem szárnyalt még olyan magasan az F1, mint az utóbbi években, úgy kb. 2021 óta. Az azévi, feledhetetlen bajnoki harcnak, a Netflix-őrületnek és egyebeknek köszönhetően a sport csúcsra lett járatva és talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy az F1 a világon mindenütt a mindennapi élet részévé vált. Technikai tekintetben sincs aggódnivaló szerintem, hiszen ez a sportág mindig megtalálta a módját annak, hogy a technológia abszolút csúcsa maradjon és a közelgő szabályváltozások után is az lesz.
Mi adja még mindig a legnagyobb motivációt a munkájában? Az elismertség? A hazai rajongók szeretete? A külföldi tévétársaságok és csapatok megkeresései?
Természetesen nagy öröm, amikor külföldi tévétársaságok, lapok megszólítanak és a véleményemre kíváncsiak, mint ahogyan az is, hogy időről időre a sportág döntéshozói is megkérdeznek bizonyos dolgokról. Soha nem titkoltam azonban, hogy számomra a rajongóktól kapott jó szónál és biztatásnál nincs nagyobb motiváció. A szenvedély továbbra is megvan, anélkül egyébként ezt a feladatot szerintem nem is lehet csinálni. Tartósan biztosan nem.
Készül-e az idei szezonösszefoglaló könyve?
Mérhetetlenül büszke vagyok arra, hogy a Száguldás és cirkusz című évadösszefoglaló sorozatunk több mint egy évtizede létezik és rengeteg rajongó számára bír nagy jelentőséggel.
Idén tizenharmadik alkalommal kell megjelennie, a társszerző Bethlen Tamással, a vezető szerkesztő Gobodics Tamással és a stáb többi tagjával együtt azon vagyunk, hogy egy újabb színvonalas kiadvánnyal bővüljön a sorozat.
Mit tanácsol azoknak a szabolcsi fiataloknak, akiknek mindenük a száguldó cirkusz és hasonló karrierre vágynak, de úgy érzik, nem áll rendelkezésükre minden eszköz a terveik megvalósításához?
Az F1-gyel kapcsolatban soha senkinek nem áll rendelkezésére minden eszköz, azt magunknak kell megteremteni. Így történt a Kisvárdáról induló Jánvári Zsolttal, aki meg sem állt a Williams és a Haas istállókig, így történt Kosztik Józseffel, aki Nyíregyházáról indult útnak és manapság az FIA logisztikai stábjában dolgozik és így történt velem is, amikor Balkányból belevágtam ebbe.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor a világűrig jutottak Szabolcsból, mi az F1-ig, de talán a mi példánk is azt mutatja, hogy innen indulva is el lehet érni a céljainkat.
Gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a titok, de erre a válaszom mindig ugyanaz: hinni kell magunkban, a céljainkban, tenni kell azokért és nem szabad elfogadni azt, hogy úgysem sikerülhet.
Fotó: Ollé Iván, Hasan Bratic, Makai Gergely
